Komp-Press Kiadó – Mítoszaink nyomában

Lucian Boia szerint nem lehet cél a történelmi mitológia lerombolása. „Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem tartjuk fenn magunknak a jogot, hogy jelezzük: manapság milyen mesterséges módon táplálnak, sőt duzzasztanak fel egyes történeti és politikai mitológiákat, amelyekkel szorgalmazóik kirakat-patriotizmusa ellenére is csak azt érhetjük el, hogy még inkább eltávolítsanak bennünket attól, amit különben a nagy többség óhajt vagy legalábbis hangoztat […] Az önkényuralmat hirdető és idegengyűlöletet hordozó nacionalista mítoszok nem a legjobb kísérők ezen az úton. Ámde, ismételjük, szó sem lehet arról, hogy a mítoszokat leromboljuk. […] Minden nemzetnek megvan a maga történeti mitológiája. Semmi sem világít rá jobban a jelenre és a jövendő felé vezető választott utakra, mint az a mód, ahogyan a társadalom magáénak vállalja múltját.”

Mindeközben a mítoszok a 21. században is sokakat rabul ejtenek, különböző változatokban ugyan, de mindannyiszor a maguk tévhiteivel és előítéleteivel napjainkban egyre nagyobb teret hódítanak, szinte a „reneszánszukat” élik. Ernst Cassirer szerint „a mítosz bizonyos értelemben sebezhetetlen. Ellenáll a racionális érveknek, nem cáfolható szillogizmusokkal.” A szaktörténészek pedig nem egy esetben eszköztelenül állnak e széles körökben népszerű áltudományos interpretációkkal szemben. A mítoszoknak ugyanakkor kétségtelenül megvan a funkciójuk egy nemzet-nép-regionális vagy szociokulturális csoport lelkiségében-pszichéjében. Mindaddig, amíg a helyükön kezeljük őket – például a gyermek- és serdülők olvasmányaiban –, és nem „pótszerként” kerülnek alkalmazásra. És – ebben Boiának igaza lehet – nem kell feltétlenül lerombolni őket. A történészek-régészek-néprajzkutatók-nyelvészek szaktudományos munkái/eredményei helyébe tenni őket azonban – kifejezetten ártalmas.